Legenda

Emma Walsh a környék legnépszerűbb ifjú hölgye volt annak ellenére, hogy semmilyen különleges adottsággal nem rendelkezett. Az irigy hölgyek gyakran megvetően boszorkánynak nevezték; sehogy nem fért a fejükbe, miképp lehet az, hogy egy vörös, szeplős orrú leány minden egyes kört végigtáncol, ráadásul a legjóképűbb férfiakkal.
Az igazság az volt, hogy ugyan Emma Walsh nem mondhatta magát szépnek, viszont van az az örökség, ami minden rút kiskacsát egyszerre gyönyörű, fehér galambbá változtat. Így eshetett meg az is, hogy Mr. Walsh egyetlen lánya keze azon nyomban nyereménytárggyá vált, ahogy eladósorba került.
A probléma csak az volt hogy Emma Walsh nem csupán csúnyácska volt, hanem meglehetősen elviselhetetlen, makacs és válogatós. Bár kérők sora kígyózott lábai előtt, neki mindig volt valami kifogása: nem elég előkelő, nem elég jóképű, kócosak a fogai, túl alacsony. Mr. Walsh kezdett beletörődni, hogy egyszem lánya vénasszony marad, de akkor megjelent a környéken egy bizonyos Mr. Thorne.
Senki nem tudta, honnan jött, egyedül érkezett a környékre és az első hetekben nem fogadott senkit. Az évek óta üresen álló Blossom kastélyba költözött, így a helyiek legalább abban bizonyosak voltak, hogy a jövevény pénzes. De hiába voltak a kíváncsi szemek és pletykás szájak, érkezése után hetekig senki nem látta az új jövevényt.
Mr. Walshnak ekkortájt lett elege lány válogatásából. Az egész vidéket vérig sértette csak azért, hogy lánya kedvébe járjon, de ennek véget akart vetni. Mégiscsak ő a családfő, és végül is megadta a lányának a lehetőséget, hogy válasszon kedvére. Ő már igazán nem tehetett arról, hogy a Emma Walsh ennyire kibírhatatlannak bizonyult. Ezért határozta el, hogy így vagy úgy, de a lányának mennie kell. Az első alkalmas kérőhöz tervezte hozzáadni.
Mindenkit meglepett a hír, hogy Mr. Thorne bált ad Blossomban. Az emberek már elkönyvelték egy zsémbes, magának való öregembernek, de a kíváncsiság most is nagyobbnak bizonyult, mint az ellenszenv: hát összecsődült a vidék népe.
A bálon senki nem állította, hogy tökéletes memóriával rendelkezne, de pár asszony, akik látták Mr. Thorne-t érkezésükkor rendíthetetlenül állították, hogy meglett, idős férfi volt. Az az úriember azonban, aki a bált adta, koránt sem volt idős, legfeljebb húszas évei végét taposhatta. Ez érdekelt azonban mindenkit legkevésbé, ugyanis a férfi hihetetlenül gyönyörű volt. Dús, szőke hajának a folyamatos táncolás sem tudott ártani, magas termetével, széles vállaival és szögletes állkapcsával minden férfit maga mögé utasított. Hát még a vagyona! Az évek óta elhanyagolt kastély egy hét alatt királyi palotát varázsolt, az ember szeme mindenütt csak gyönyörködni valót látott.
Ami a leginkább lenyűgözte a hölgyeket azonban, a jéghideg kék szemei voltak. A modorát ehhez igazította: végtelenül udvarias volt, azonban távolságtartó is. Igyekezett táncolni a csinosabb hölgyekkel, de végül csak felkérte Emma Walsh-ot is, de bizony túl későn. Emma Walsh sértettségében - merthogy több kör táncot is végig kellett ülnie, mire felkérte - nemet mondott, és a kocsijáért küldetett.
Meglepetten hallotta másnap, ahogy édesapja elújságolta, Mr. Thorne eljött megkérni a lány kezét, de haragja akkor hágott a tetőpontjára, amikor közölte vele, hogy neki adja. Emma ott már bármit mondhatott, sírhatott, még azzal is fenyegetőzött, hogy megszökik vagy felakasztja magát, semmi nem hatott. Azon a ponton Mr. Walsh csak szeretett volna megszabadulni a leányától. Ette érte rendesen a bűntudat, de így volt, és egy percig sem bánta a döntését.
Az esküvőre mindenki készült, kivétel nélkül. Emma Walsh soha nem látott még olyan gyönyörű ruhát, tele volt gyöngyökkel és gyémántokkal, ám még ez sem tudta rávenni arra, hogy örömmel Mr. Thorne-hoz menjen. Maga sem tudta miért, de teljes szívéből gyűlölte. Az esküvő előtti estén meglátogatta őt a férfi, neki pedig majdnem felfordult a gyomra. Ez lehet az oka annak, hogy megállás nélkül ömlöttek belőle a szavak.
- Előbb halnék meg, mintsem hogy magához menjek - mondta kimérten. Nem hallatszott hangjában harag, pedig belülről tombolt.
- Igen? - kérdezte Mr. Thorne az ablak felé fordulva. Emma Walsh nem láthatta, de a férfit szórakoztatta a beszélgetés.
- Igen. Sőt, a halálnak adnám az elsőszülött lányomat is. A testvéreim gyermekeit is. Akár száz generációnyi leányt, ha nem kell magához mennem.
Mr. Thorne arckifejezése egy pillanatra elkomorult, de aztán ismét derűs mosoly került az arcára.
- Hát legyen!
Emma Walsh meglepődött. Nem tudta mit feleljen, úgyhogy Mr. Thorne folytatta.
- Ha holnap reggel már nem él, hát nem veszem el. Azonban sajnos száz generációnyi leánygyermek fogja ennek kárát látni.
Ellentmondást nem tűrve szájon csókolta, majd ugyanazzal a mosollyal az arcán távozott, amivel az ablakon nézett ki alig pár perce.
Másnap reggel Emma Walsh-ot nem tudták felkelteni. Semmi előjele nem volt a halálának, egyszerűen elaludt, és nem kelt fel többé.
Mr. Thorne nyom nélkül tűnt el. A kastély úgy állt a helyén, ahogy azelőtt: szomorúan, pompa nélkül, elhagyatottan. Mintha soha nem is létezett volna.